Olimpia és a hipster Tótaw

Címkék: tótaw olimpia hipster

2012.08.13. 17:32

Már régóta érlelődik bennem sok nagyszerű gondolat az olimpiáról, a facebookról, a gazdaságról, az emberekről és úgy sokmindenről. Végül Tótaw legújabb bejegyzése megadta a lökést, hogy ezeket le is írjam. 

Aki kicsit is ismeri Tótaw munkásságát sejthette, hogy mit fog tőle olvasni. Így voltam ezzel én is, főleg, hogy az index London 2012 fórumán belinkelte valaki azzal a kommenttel, hogy "csak erős idegzetűeknek". Nos, nálam nem verte ki a biztosítékot, egyszerűen csak szomorú, hogy ezt a témát ennyire elnagyolta. Az írásban benne van minden ami manapság sikeressé tehet egy írást, értsd ezalatt pusztán azt, hogy sokan kattintanak rá: van benne facebook, vicces a cím, van benne segély vs. élsport támogatás, van benne egy kis nemzet rugdosás. Tuti recept. Mégis, az egész gyenge, polgárpukkasztásnak is gyenge, legalábbis nálam. Menjünk bele egy kicsit jobban a részletekbe, amiket Tótaw csak a felszínen kapargál.

Mindenkinek tele volt az elmúlt két hétben olimpiáról szóló hírekkel a facebook fala. Ez bevallom engem is idegesített. Menetrendszerűen vártam már mindig valami eredmény után, mindig ugyanazoktól az ismeresőktől a a postokat. Csak nem értettem miért teszik? Miért kell kiírni minden eredményt, minden gratulációt? Mi ez? Állandóan egy divatos angol kifejezés jutott az eszembe "attention whore". Egy szemléletes példával attention whore például az, aki alig fehérneműben pucsít a tükör előtt majd, lefotózza és postoli a facebookra, majd aáírja, hogy "mintha meghiztam volna". Majd várja a kommenteket és a lájkokat, hogy nem is, szép vagy Juci! Vagy kiírja, hogy de rossz napja volt. Majd a kommentekben, hogy nem akar róla beszélni. A notórikus posztolók, akik gyújtik a lájkokat, a kommenteket, ettől érzik magukat jobban, talán érzik, hogy élnek, hogy valakik, hogy legalább a siker oldalvizén farolhatnak. Attention whore-ok. Na, ugyanezt éreztem én is az olimpia alatt. Mindig ugyanaz az 5-10 ember posztolt az olimpia eseményeiről. Miért? Nem tudom! "Gratulálok Risztov Évának!!! Csodálatos volt!!!" Igen, az volt. de miért kell ezt kiposztolni? Kell a lájk? A komment? A közös örömködés? Kinek lesz ettől jobb? Nem értem. Szóval engem is zavar a sok olimpiás Facebook komment, ahogy láthatóan Tótaw-t is, de engem azért mert nem értem minek kell ezeket megosztani és utálom már az ilyen ismerősöket, Tótaw-t meg azért mert utálja az egész olimpiát, hiszen mindig menő a menő dolgokat utálni. Mi ez, ha nem a hipsterség csúcsa? Az meg harminc felett elég ciki.
olimpia_hipster_totaw.jpg

Lépjünk is akkor tovább, kinek lesz jobb az olimpiával? Ha sikeresek vagyunk mi történik? Ha sikertelenek vagyunk, mi történik? Avagy, mit adott nekünk az olimpia? Ami biztos, általános jobb közérzetet. De ennek haszna nagyon nehezen mérhető. Mert a kenyér nem lett olcsóbb, a számlák és a hiteltörlesztő megjöttek a hónap elején ugyanúgy. Több sör fogyna a kocsmában, ezáltal nagyobb adóbevétel, több munkahely? Nem hiszem. Jobban dolgoznánk jobb közérzettel? Nem hiszem, sőt a munkahelyen való rádió hallgatás, tv és stream nézés a GDP-t nem igazán növelte. Jobb lett nekünk bármivel is? Tótaw gondolom valami ilyesmire szeretett volna célozni, hogy az olimpia igazából nem számít, attól senkinek nem lesz jobb. Robotot küldeni a marsra, az számít. És lehet ebben igaza van. Azonban pár dologban biztos nincs. Hogy ő az adóbevallásán bejelölné a checkboxot "élsportra nem adok". Na de ha nincs élsport, akkor tömegsport se nagyon lesz. Az meg azért nem olyan jó. Ha csak 500 gyerek megy el sportolni, vívni, tornázni, kézilabdázni mert látta az aranyakat, már megérte. Hiszen akkor nem katizni meg bacardizni megy patkánysérós hajjal seggig letolt gatyával 45 kilósan hipster napszemüvegben. A sportra mindenképp költeni kell.

Ugyanakkor meg abba kellene hagyni a az élsportolók misztikus szintre emelését, a sajnálatot, hogy ők napi 8-10 órákat edzenek. Miért én mit csinálok? Napi 8-10 órákat dolgozok. Ugyanúgy nehezen élek meg ahogy pár élsportoló. De esélyem sincs arra, hogy 4 évente mondjuk összelapátoljak 1-2 aranyat, tízmilliókért. Esetleg egy évben kapok bónuszt a cégtől, amiből megvehetem a legolcsóbb fényképezőt a Satrurnban. Beszél rólam, valaki? Sajnál valaki? Nem. Én nem a napi 8-10 óra edzést hanem a napi 8-10 óra munkát választottam. Ne sajnáljuk, de ne is emeljük már a magasba az élsportolókat. Az élsport is pont ugyanolyan mint az üzleti világ: valakinek nagyon bejön anyagilag, igen kis részének, valaki meg egész életében marad egy szerény középosztályban. A sportban valaki olimpiai és világbajnok lesz, szponzorokkal, juttatásokkal, elismerésekkel, valakiből meg senki nem lesz és huszonegy évesen kénytelen polgári foglalkozás után nézni. Az üzleti életben meg valaki cégvezető, manager, tulajdonos, részvényes lesz, valaki meg egész életében áll a pénztárgépszalag mellett. Ilyen a világ, az élsport meg az üzleti világ célja egy és ugyanaz: a pénz. De az élsportnak legalább van egy olyan mellékhaszna, mint az, hogy sokan sportolnak és egészségesebbek lesznek. A Coca-coláról ez már nehezebben mondható el.

Tótaw azt írja az élsport helyett segélyre adná a pénzt. Hát én meg pont arra nem, egy fityinget se. De például bejelölném, hogy a Fradira korlátlanul költhessen az állam, de a Videotonra meg a Debrecenre egy fityinget se. Na most akkor mi van? Mi legyen? Mindenki ikszelgessen ízlése szerint? Nehéz kérdések ezek. Pusztán csak azt nem értem egy jól fizetett, elismert újságíró minek ír le ilyen közhelyes hülyeségeket, hogy ő mire adná az adóját? Kit érdekel? Egyébként lehetne lélegeztető gépekre is költeni az élsportra költött pénzt! Csodálom, hogy Tótaw kihagyta ezt a ziccert.

Az, hogy őt zavarja az olimpia körüli buzgólkodás megértem. Az, hogy minderről egy ilyen gyenge cikket tudott csak írni, már nem. A legszomorúbb mégis az ilyen cikkek alatt megjelenő hihetetlen kommentáradat, az ultraliberális buzi jelzőtől az igazság végső tudójáig! Az észosztás, a lájkolás és diszlájkolás. Miközben minden egyes komment csak egy újabb adat az adatbázisban, egy egységgel növeli azt, és ezt lehet mutatni a hirdetők felé, akik ezért fizetnek. Én is okosan elhelyeztem a blogra google hirdetéseket! Kattintsatok hát! Kommenteljetek, megosszatok! Teljesen mindegy, hogy mit és miért, felőlem aztán szidhattok kétszázhetvenhét kommentben, csak tegyétek, hiszen az újságírásnak is ugyanaz a célja mint az élsportnak meg az üzletnek: a pénz. Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://bcsg.blog.hu/api/trackback/id/tr274710290

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtiltaná a tandíj szó használatát a hírekben a kormány 2012.08.14. 10:53:53

Törölje a tandíj szót a média a szótárából, ez a kormány kívánsága, hiszen a tandíjat 2008-ban már eltöröltette a szocikkal a Fidesz! A média mégsem akarja a tandíj szó helyett a kormány által kreált “új finanszírozási rendszer” kifejezést ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.14. 10:52:20

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről 4. A 2010-es választás ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

söralátét 2012.08.13. 20:40:23

mi van ma veletek? mindenki a nap hülyéje címre hajt?

Failer 2012.08.13. 20:43:41

Tótaw egy mocskos zsidó akinek annyi a köze a magyarokhoz, hogy ismeri a nyelvünket. Takarodjon a jó büdös véreres kurva anyjába

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.08.13. 20:46:52

Ez egy józan poszt volt. Köszi érte.

jet set 2012.08.13. 20:47:13

A facebook mire jó? Nem arra, hogy minden hülye minden ökörséget megosszon a többi hülyével?

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:17:37

Ők napi 8-10 órát edzenek. Te 8-10 ben ülsz a kis seggeden, ha nem jön az ihlet, akkor iszol egy kávét, beszélgetsz, fészbukozol, elbaszod az időd.
Te egy nap 2-3 órát ha dolgozol.
És nem ezt választottad, hanem pont ennyire vagy lusta, ennyire vagy jó. A néha megkapott bónuszra, az olcso fényképezőre. És tényleg senki nem sajnál érte. Ennyit érsz

bigthereal 2012.08.13. 21:19:29

azért a te napi 8-10 órádat ne hasonlítsd össze egy élsportoló napi edzésadagjával:P

köszönöm...

Balt 2012.08.13. 21:27:25

Nos. Akit zavar a fb-faszság, az minek használja? De van megoldás, még csak le sem kell iratkozni hozzá, nem hogy Kunczétől beszerezni a készletezett ciántablettákat...

Tóta W. ezzel ugyancsak elrúgta a pöttyöst, ráadásul szemrebbenés nélkül hazudik, elég megnézni a kommentfolyamban a hozzászólásait: nagyon is képben van az olimpiáról, a magyar eredményekről, csak érezhetően bántja, ill. készakarva kihúzza a gyufát. Sajnos vagyunk olyan birka népség, hogy ezt is lenyeljük, pedig szívesen látnám, amint egy olimpikon a csőfogót/vasgolyót alkalmazza rajta, de legalább egy natúr verseny"kardlapozás" kívánatos lenne.

Provokál, aztán meg van sértődve, hogy finoman szólva magyartalanozzák, pedig hát íme az élő példa: önmagukat rekesztik ki a nemzetből. Ehhez képest bizony Gréczy, Aczél-Arácsi, Bochkor megnyilvánulása "mérsékelt hazafiságnak" tekinthető, pedig náluk is elgurult a gyógyszer, láthatóan frusztrálja őket az eredmény. :) Tótánál ez fel sem merül.

Jut eszembe: enyhén szólva röhejes, ha egy választott hivatását elhagyó humán értelmiségi, aki egy ceruzát sem tud kihegyezni, Marskutatásról értekezik. :)))

Balt 2012.08.13. 21:30:34

A legjobb "válasz" (igaz, előbbi keltezésű, mint Tóta cikke):
modoros.blog.hu/2012/08/12/2012_london_jozan_szemmel

Kéretik annak tekinteni, ami: görbe tükör. Igaz, Tóta akaratlanul is messze túltesz rajta, tehát mondhatjuk kevésbé sikerült modoros posztnak. :)

Balt 2012.08.13. 21:34:18

Ja, hogy a maga módján ez is provokáció...? Értem. A hirdetéseket viszont nem látom, de biztos az adblock+ okán. :)

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:56:57

Én amugy nem is értem ezeket az irkálmányokat. Magyari - Tóta - ez, meg még másik három. Ironizál, parodizál, provokál. Mivel is kapcsolatban? Azzal hogy néhány srác és lány vért pisálva első, második akárhanyadik lett egy világversenyen? Itt minek az ironia, parodia, provokáció, belegondolkodás, akármi? Gratulálni, és örülni a másik sikerének, az való ide, nem az ilyen sehová se tehető szar mint ez meg a totaw. Szégyelhetnétek magatokat.
Olyanok vagytok mint a viccben a nagy művész, hogy "beleszarnék a zongorába, de felesleges ezek ugyse értenék"

Cifu78 2012.08.13. 22:18:24

@monddazigazatmar: Csak szólok, hogy te ugyanezt csinálod. Csak nem blogposztban, hanem kommentekben...

hha96 (törölt) 2012.08.13. 22:19:36

@Balt: *facebook*, *twitter*, index.hu/ad, apis.google.com. Az ABP első 4 sora nálam a custom configban :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.08.13. 22:47:19

Na de ha nincs élsport, akkor tömegsport se nagyon lesz. - ez egy nagyon durva csusztatas.

Sajnos a kezislanyaink mar 10 eve is elmondtak, hogy az oket eppen midig bucira vero danoknal a kezilabda felamator szinten mukodik. Odaigazoltak es mondtak, hogy minden dan jatekosnak van rendes allasa. Daniarol amugy is elmondhato, hogy aki nem tud lefutni 10 kilometert azt rendesen lenezik.

Az angolok nyertek egy csomo aranyat, aztan jottek a cikkek, hogy ok a vilag legkevesebbet sportolo nemzete. Szoval az elsport minosege es a tomegsportolo emberek mennyisege fuggetlen dolgok.

Goteborgban van egy terulet, amit ugy hivnak hogy Kviberg. 25 focipalya van rajta. Szabadon odamehetsz focizni ingyen barmikor, minden palya felfestve, fu nyirva es minden kapun halo van. nehany palya mufuves. A varosban ezen kivul meg legalabb 30 masik palya. Fiuk lanyokkal fociznak neha, van amikor mezes csapatok gyurik egymast... ez tomegsport, de semmi koze nincsen az elsporthoz.

Nem lenne baj egyebkent, de ha mar kioktato posztot tolunk, akkor ilyen ezer sebtol verzo allitassal ne indokoljunk.

eleve lehetetlen 2012.08.13. 22:51:49

@bróker: ha tényleg tudnád mi kell a sikerhez, nem itt balfaszkodnál ezzel a szarral.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.08.13. 22:53:00

@monddazigazatmar: pszichologussal beszelnek, videoznak, orvosi vizsgalatra jarnak, masziroztatnak, igazabol ezek mind benne vannak a 8-10 oraban.

Nem erdemes osszehasonlitani, mert egy pek meg a melegen alldogal 8-10 orat

monddazigazatmar 2012.08.13. 23:08:41

@pancho_sanza: figyu, ki ne találja már egyik kis firkász gyökér se, hogy a közelben van a teljesitménye akármelyik sportolovaéval.
Mert ha Phelps ugy uszna, ahogy ezek irnak mindenféle ironikus, provokativ cikkeket, akkor a verseny annyi lenne, hogy beleugrik a vizbe, beleszarik, szétcsapkodja a karjaival, aztán belefullad. Tóta, ez, magyari kb. ennyi.

Gáborom 2012.08.13. 23:23:35

Ezzel a poszttal kettő darab baj van.
1. Az úgynevezett újságírás NEM azonos a posztolással, különösen nem azon az ultrafelszínes és ultragyermeteg szinten, ahogy a legtöbb index-címlapos blogger teszi ezt, ide értve Tóta W Árpit is.És jelen poszt szerzőjét is ,sajnos.
Mentségükre legyen mondva, igazi újságírást régóta nem látni a nyomtatott sajtóban sem, és nyugaton sem nagyon.
( TótaW egyébként - írásaiból ítélve - talán egy robotvilágban érezné jól magát, ahol nincsenek sem érzelmek, sem eszmék, csak víz,levegő és némi étel...)
2. Ez a poszt a feltett kérdéseivel jelzi, hogy a posztoló fiatal sőt túl fiatal, vagy ha nem az, akkor értékrendjében, arányérzékében, a világról alkotott képében megrekedt egy tinifiú okoskodásainak szintjén.

Az olimpiai eszme, és maga az olimpia és az élsport nem hasonlítható össze a posztoló 10 órás munkájával vagy a halászok kemény életévelvagy pl az én 10-12 órás munkámmal stb stb.Mint ahogy Leonardo munkáit sem vetjük össze egy iparos,amúgy szép és hasznos munkáival, stb stb

Hogy miért?

Na ez az, amit nem lehet itt pár sorban elmondani, és amit nem a Wikipédia szedett-vedett szószedeteiből vagy a Spektrum -fajta tévék műsoraiból lehet magunkba szedni, legyenek egyébként valóban hasznosak is ezek. Inkább jó tanároktól,értelmes szülőktől, szépirodalomból, zene-és egyéb művészetből, világlátásból, egyszóval:műveltségből.
A műveltség pedig ad annyi szellemi kapaszkodót, vagy ha tetszik:tudást, ami alapján hitelesek lehetünk, mert két-három mondattal körül tudunk járni egy-egy témát, annak lényegét, és a megfelelő helyre tudjuk tenni egy normális emberi, vagy ha úgy tetszik:nyugat-európai értékrendben, melyben a klasszikus emberi, és egyetemes értékek nem kopnak meg pár idióta szélső - konzervatív vagy szélső-liberális megmondóember talmi tündöklése miatt.
Nincs semmi bajom a korszerű dolgokkal, a Wikipédiával sem, sokszor jó kis mankó, afféle szellemi elsősegély is lehet, de messze nem egy lexikon vagy egy életrajz, vagy egy elemző mű, egy tanulmány. Nem megbízható és nem teljes körű információ az, ami benne van.
Nincs bajom a blogolással sem ha az tartalmas és nem öncélú felszínesség - van ilyen,valóban tartalmas sőt értékes blog is!! - de sajnos a legtöbb amibe belebotlok a neten, néhány közléskényszeres ifjú lélek túl komolyan vett, kissé üreskés és felszínes tákolmánya, nem több.

Nem könnyű értelmes,tartalmas,szellemes blogot csinálni, én pl meg sem próbálnám, már csak időm sem lenne hozzá de a felkészültségem sem tenné lehetővé, vagy csak jelentős időráfordítással és komoly napi felkészüléssel.De hát élni is kell valamiből, az időm arra megy el.

Pedig lenne miről írni, bár elnézve az úgynevezett tömegeket, nem feltétlenül lenne értelme.
És biztos vagyok benne, hogy sok nálam felkészültebb és jobb "újságíró" is akadna, bárcsak én is rájuk akadnék - olvasóként - az interneten, mert egyre kevesebb akad...
Én legalább belátom,hogy nem tudnék jót,tartalmasat és hiteleset blogolni, pedig 8 évig vezettem kereskedelmi, helyi rádióban többféle műsort,itt Budapest északi szomszédjában, zenés tinglitanglit, reggeli információs-közéletit, délelőtti magazin jellegűt, élő közéleti beszélgetésekkel, szóval van némi - és valóban némi és korántsem jelentős - gyakorlatom efféle dolgokban, nemcsak e 8 év hanem az azt megelőző pár év egyéb rádiós-tanulás okán ,bár tény, hogy más ez és más az. De azt legalább megtanultam, hogy mit jelent a korrekt, értsd: objektív,hiteles, teljes körű (pro és kontra) tájékoztatás, valós és megint csak:teljes körű információk alapján, mit jelent a felelősség a kimondott - leírt szavak után, mennyire felelősségteljes SZOLGÁLAT ez, legyen újság, rádió ,internetes portál vagy blog.Mert a lényegét tekintve ez mind ugyanaz.

Sajnos nem menti a posztoló felszínességét és gyermetegségét a találó elnevezés sem a blog címében.

bucbuc 2012.08.13. 23:24:09

Tótaw a felszínes hülyék iránymutató lángoszlopa.

Nem csak ezzel az írásával, hanem mindegyikkel.

Az összes témát amit eddig érintett, ezzel a lekezelő gagyi egyszerűsítéssel, végletesen egyoldalúan mutatott be.

Fika és némi poén az írásaiban és máris el van adva a végtelen butaság.

Nemtom, valszeg ő is tisztában van azzal, hogy a létezése és munkássága csak rombol és árt mindenkinek. Gondolom jó lehet így létezni.

Hetero Sapiens 2012.08.13. 23:34:02

@monddazigazatmar:
pedig de, kis barátom , képzeld , mindenki hös, aki napi 8-10 órát áldoz az életéböl, hogy jövöt teremtsen magának , esetleg a családjának. Ki-ki másban jo, máshoz ért , de leteszik az asztalra a leteendöt, hogy ne logjon ki a sseggük a gatyábol. Ettôl még örülhetünk a sportsikereinknek, söt örülnünk is kell, de nem kellene többet belelátni, mint amennyit ér. tufa módon kommentelni meg ösi román szokás amúgy. :)

Gáborom 2012.08.13. 23:43:54

@Hetero Sapiens: Igen! Vannak -vagyunk mi, a hétköznapi hősök, és vannak ők, az olimpiai hősök.
Rájuk emlékszik a világ, ránk nem.

Mellesleg: ők is hétköznapi hősökké válnak majd, edzőként, menedzserként,stb

Mindenki próbál megélni valahogy.
De a világ legjobb eredményeit adott sportágban csak ők tudják nyújtani.
Ez a különbség.

Ugyanez vonatkozik a nagy művészekre, színészekre,sztárokra is - kivéve napjaink ostoba celebjeit... :)

Hetero Sapiens 2012.08.13. 23:52:21

@Gáborom:
így igaz az uccsó szóig.
és magam is boldog és büszke vagyok rájuk. de nem magamra , meg a fene nagy magyarságomra. meg nem kezdek el hurrázni, hogy naugye a speciálisnemzet, mostaztán demegmutattuk, hö!
szimplán örülök , és jólesik , aztán holnap visszamegyek gdp-t termelni és az esti foci utáni sörözésen meg majd megint büszkék leszünk a haverokkal egy kicsit.
se több, se kevesebb.

monddazigazatmar 2012.08.13. 23:52:37

@Hetero Sapiens: 1. Nem vagyok a kis barátod. A kis barátod a lábad között lóg bánatosan, és néha megmoccan.
A családodnak meg magadnak jövöt teremteni neked hősiesség? Nálam ez az elvárt minimum. Persze, ha nálad ott a hősiesség mércéje a béka segge alatt, akkor valóban nehéz észrevenni a kimagasló tetteket.
Leteszed az asztalra... Mit is? A sport arrol szól, hogy gyorsabban, erosebben, magasabbra. Ezt ha elvonatkoztatod a fizikai dolgoktol, akkor ez a szellemiség hajtotta mindig is az emberiséget, uj dolgokra, messzebb, megismerni mást. Persze mindig volt a plebs, a jobbágy, a proli - más más korokban máshogy nevezték, szoval mindig volt ez a leteszem az asztalra amit le kell, hogy ne lógjon ki a seggem a gatyából -tipusu véglény tömeg.

Hetero Sapiens 2012.08.14. 00:03:35

@monddazigazatmar:
ó, én hösöm! :)
Közhelyszótár kiolvasva?
Képzeld, nagyjából hallottam már a sportról, űztem is anno versenyszerűen. Neked viszont fingod sincs a szövegértés tudományáról, pedig az is mozgatta az emberiséget elörefele. (tán még jobban is, mint a 110 gát...) sebaj, szájkaratéban mester vagy, nem is állok le veled. Inkább katázzál :D

monddazigazatmar 2012.08.14. 00:09:37

@Hetero Sapiens: Jaja. Gondoltam hogy egy komoly sportoloval állhatok szemben. Valahogy az ilyen kommentek mindig nyuzsögnek a szakértőktől. Nagy lofasz vagy te, nem sportolo. Ha lenne hozzá közöd, akkor nem irkálnál ekkora hulyeségeket. Menj sörözz a hasonszőrű pörköltzabáloval

Hetero Sapiens 2012.08.14. 00:22:55

@monddazigazatmar:
majd belinkelem az érmeimet.
addig is neked bokafogás!

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.08.14. 00:28:21

Mikor elolvasok egy posztot, meg 10-15 kommentet vegyesen, mindig veszem a fáradtságot, hogy legalább egy kommentet írjak, ha már ennyi energiát belefeccöltem. ehhez most nincs túl sok kedvem, így nem lesz színvonal:

- tótaw? jóvicc

- bírom mikor azok, akiket a legjobban szopattak a tesiórákon (gondoljunk tótaw acélos testére), mert egy kört nem voltak képesek lefutni, az első adandó alkalommal belerúgnak a sportba, meg az élsportba.

- ehh tótawtől, meg az összes ilyen "értelmiségitől", akik képesek a sportolókat éltető facebook-ozókba (úristen ez milyen kategória már?ez az újságírás teteje, mekkora leleplezés! meg mekkora gecik már) belekötni, kiráz a hideg. most ez komolyan megmondás?

- annyi mindenkit lehetne offolni, de persze, pont abba az egyetlen dologba kell, ami politikamentesen nagyjából mindenkinek egységesen pozitív.. csaaak azoknak a megmondóknak nem, akik ismerik a világ egységesíthetőségének titkait.

KékFény6 2012.08.14. 00:33:02

Csak azt az "apróságot" felejti el a poszt írója, hogy a sportoló nem csak egyszerűen 8-10 órát edz (azaz "dolgozik"), hanem aztán időnként össze is méri magát a világ többi hasonló sportolójával, és a teljesítményével mondjuk helyezést ér el. A poszt írója mikor mérte össze magát a világ többi posztolójával, esetleg újságírójával és milyen helyezést ért el?

monddazigazatmar 2012.08.14. 00:41:20

@Hetero Sapiens: faszfej. linkeld. mennyire leszel hiteles?

rockjano 2012.08.14. 02:39:56

"De az élsportnak legalább van egy olyan mellékhaszna, mint az, hogy sokan sportolnak és egészségesebbek lesznek. "

Azt azért tegyük hozzá hogy az élsport maga az többségében NAGYON EGÉSZSÉGTELEN dolog és nagyon keserű öregkorhoz vezet

A hobby sportolás megfelelő mértékben viszont nagyon is egészséges és hasznos...de nem kötelező (én a mindennapi testnevelésnek sem vagyok híve)

Én továbbra is IMÁDOM Tótát mégha nem is mindig értek vele mindenben egyet. Én néztem és élveztem az Olimptát és örültem a sikereknek.

Viszont ami nagyon érdekes az az egész sport-üzlet-show összefüggések.

Ja és remélem hogy mindenki elfelejti azt hogy itt budapesten valaha is olimpiát próbáljunk rendezni, nem csak teljesen irreális de még értelme sincs.

2012.08.14. 07:56:57

Én egy párszor beleszaladtam ebbe a wébe, de annyira unalmasnak találtam a stílusát, hogy már nem katintok rá.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.08.14. 08:05:30

@monddazigazatmar: mondom, hogy nem osszehasonlithato, de azert szivesen leiratnam az olimpiai bajnokainkkal, hogy allamfo, aztan jokat rohognenk az eredmenyen.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.14. 08:40:19

Tótaw általában nagyon karcosan fogalmaz, meg rengeteg hülyeséget ír, de most speciel igaza volt mindenben.

Fenehorizont 667 2012.08.14. 09:06:43

faszt kell ezt túlreagálni. tótavét valószínűleg kevesebben olvassák, ezért még nagyobb feltűnést kell keltenie. ilyen az, ha egy kalandjátékkozkázaton felnőtt lúzer publikálási lehetőséget kap. már az is túlreagálás, hogy ezt a kommentet beírtam.

Netuddki. 2012.08.14. 09:17:40

Hát én meg a világ leglúzerebb dolgának tartom arról blogolni mit blogolt egy másik. Boldog tudatlanságban haltam volna meg, de ez már a 2. blog amelyik azzal foglalkozik mitblogoltatwaahvgn. Fizet nektek B+?

Tóth Ágas 2012.08.14. 09:18:27

Tótaw sokkal jobb cikket tárazott be Olimpia témára, de pechjére nem leszerepeltünk, hanem 9.-ek vagyunk az éremtáblázaton. Ez itt a baj, ezért összecsapott a posztja és ezért csapkod tőle szokatlan színvonaltalansággal.

Az persze bizarr, hogy nálunk ennyien fanyalognak a jó eredményeken, kétlem, hogy van még egy ilyen ország, na de hát ennek történelmi okai vannak.. ;)

2012.08.14. 09:21:10

Egy pár dologban csúsztat ez a poszt is, de a tótaw-jét tényleg nem is érdemes elolvasni. Az nagyon gyengére sikeredett, igaz lehet, hogy egyszerűen a kattintásszám miatt csinálja. Kicsit gusztustalan lehet annyira elvek nélkül élni.

elkoltozott. 2012.08.14. 10:18:56

Maga tóta w sikeredett gyengére. Látszik rajta hogy nem szereti a sportot.
És ez a poszt félremagyaráz. totaw nem a facebookos likeolokat utalja hanem az Olimpiát.
Persze elérte hogy beszéljenek róla. Remélem olvassa ezt is.

Psyman 2012.08.14. 10:24:00

Az élsporttal épp az a baj, hogy Magyarországon a futballon kívül semmit nem fizetnek meg rendesen. Az olimpiai arany után kapott jutalom pénz egyszerűen nevetségesen semmi, és versenyek közt semmiféle fizetést nem kapnak ezek a sportolók. Kivéve egy keveset a csapatsportban versenyzők, de nekik is felkopna az állunk, ha nem dolgoznak mellette valamit még. Vagy ha van olyan szerencsés, hogy egy cég szponzori szerződést köt vele, de az is ritka.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 10:24:57

@bigthereal:

"azért a te napi 8-10 órádat ne hasonlítsd össze egy élsportoló napi edzésadagjával:P"

*

valóban, az átlagember napi 8-10 óra munkájára szüksége van másoknak, míg a sportolók edzésére...

s 2012.08.14. 10:25:06

ŐŐŐŐŐŐŐŐŐőőőőőőőőőő............

Leszarom.

dadddd 2012.08.14. 10:27:19

TW minden szavából süt a frusztráció. Egy komolyabb szexuális élményre lenne szüksége.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 10:27:40

@Psyman:

"Az élsporttal épp az a baj, hogy Magyarországon a futballon kívül semmit nem fizetnek meg rendesen. "

*

Tudod ez úgy működne, hogy az élsportolók nem az állam csöcsén himbálóznak és nem az adófizetők pénzét szivattyúzzák magukba, hanem a megmérettetéseikre szedett belépőkből, jogdíjakból, és a szponzori pénzekből élnek meg úgy, amennyire beárazza őket a PIAC.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.14. 10:28:23

Öreg libsi. Nem érti a facebook lényegét, soha nem sportolt, tipikus megmondóember, az SZDSZ egyik, a komcsi világ "erkölcseinél" leragadt szélsőséges figurája a sok közül.

A szólásszabadság lényegét sem értette, (pontosabban kommunista felfogás szerint értette) ezzel is hozzájárulva pártja bukásához.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 10:32:05

@poszt:

"Lépjünk is akkor tovább, kinek lesz jobb az olimpiával? Ha sikeresek vagyunk mi történik? Ha sikertelenek vagyunk, mi történik? Avagy, mit adott nekünk az olimpia? Ami biztos, általános jobb közérzetet."

*

Nézd, ha az olimpia adna BÁRMI hasznosat az átlagembereknek, akkor nem négyévente rendeznék meg, hanem évente négyszer, vagy minden hónapban.

Szerinted mi az oka, hogy négyévente csak egyszer van?

Egyébként se TE VAGY az, aki sikeres. Gondolj bele, és belátod.

Psyman 2012.08.14. 10:33:02

@No_Fidesz_No_Problem: Javaslom, hogy csekkold le, hogy más országban hogy működik ez ;) Egy olimpiai arany után ott már nem kell dolgozni, mert kapnak életjáradékot.
Mellesleg milyen belépő, milyen jogdíj, milyen szponzori pénz? Nem épp ezt magyaráztam??? A magyar sportban nincsen pénz! Az emberek nem tudnak 4000 Forintért jegyet venni egy vízilabda meccsre minden héten. Az 500 Forintos jegyárból meg elég nehéz lenne az összes játékos családját fenntartani.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 10:36:56

@Psyman:

Ja, kivéve, ahol nem.

"Az emberek nem tudnak 4000 Forintért jegyet venni "

Akkor ne nézzenek sportolókat. Gondolom, a luxuskurvát se támogatják sehol alanyi jogon az alkesz Johnny bácsinak, ha önerőből nincs alkalmanként százhúsz dollárja rá.

Thera 2012.08.14. 10:46:55

"Na de ha nincs élsport, akkor tömegsport se nagyon lesz."

Ez tévedés: Dánia pl vivásban nem nagyhatalom, szemben magyarországgal. Mégis működik tömegsportként. Enyhe Túlsúlyjal 26 évesen is el tudtam kezdeni, a klub teljesjogú tagjává tudtam válni. Ráadásul kellemes egybeesésként pont ugyanaz a magyar mesteredző foglalkozik velem aki a dán edzőképzést is vezeti teljesen demokratikus alapon.

Magyarországon néztem a klubok egyáltalán nem foglalkoznak olyanokkal akikből már nem válhat élsportoló.

Pont hogy az élsport ott kezdődik ahol a tömegsport és az egészség abbamarad.

Hasonló a helyzet a másik kedvenc sportomban a Mountainbikeben is. Dániában hetente részt tudok venni szervezett XC versenyeken mely nyitva áll amatőröknek is. Magyarországon ami verseny van az is főleg csak az elit-élsport igényeit elégiti ki.....

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 10:47:20

@poszt:

"Tótaw azt írja az élsport helyett segélyre adná a pénzt. Hát én meg pont arra nem, egy fityinget se. De például bejelölném, hogy a Fradira korlátlanul költhessen az állam, de a Videotonra meg a Debrecenre egy fityinget se. "

*

Ember, ébredj már.

A köcsög focista főnököddel tegnap jelent meg egy interjú, amiben kinyilatkoztatta, hogy a felsőoktatást TELJES MÉRTÉKBEN önköltségessé fogják tenni.

Jövőre egyetlen támogatott jogász és közgazdász hely se lesz, 2 éven belül MINDEN hely 100%-ban és teljes körűen költségtérítéses lesz. Persze csak ha megtehetik, ugye.

Már ne haragudj, de szerintem a fiatal generáció képzésére fordított adóbevételek nagyságrendekkel több hasznot hoznak az országnak, mint az, ha sportolókra költenek ugyanannyit az adóbevételekből.

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.08.14. 11:03:03

Így van,az olimpia csak a náci csürhe miatt létezik,oktalan magyarkodás az egész.A rá költött pénzeket sokkal jobb helyre is lehetne tenni.Pl. roma közösségek zsidó/meleg szervezetek anyagi támogatása!

Johnfive 2012.08.14. 11:11:05

Annyira röhejes, amikor a funkcionális analfabéták meg akarják mondani, hogy miről is írt TWÁ...

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 11:13:09

@mikóka kálmán:

Vagy tehetséges, szegény fiatalok tanulmányainak a támogatása.

Persze, Soros is egy mocskos-zsidó-libsi-komcsi-buzi, miért a tanulásra, meg a kutatómunkára ad milliárdokat, mennyivel nagyobb faszagyerek lenne, ha venne magának pár focicsapatot, lehetőleg minden országban, mert a focimeccseket ANNYIRA igényli a pórnép.

lobaszopiatej 2012.08.14. 11:55:49

"Na de ha nincs élsport, akkor tömegsport se nagyon lesz."

Nem igaz.
Annak idején be sem engedtek minket az edzőtáborba "mert ott komoly sportolók edzenek, takarodjatok innen!" szlogen ment.
Ahhoz hogy focizhassunk, meg át kellett mászni a kerítést, szerencsére biztonsági őrre nem futotta nekik.

Az olimpia pedig NEM egészséges, kérdezz meg bármelyik orvost! Csak a mértékletes és rendszeres mozgás az, az élsport pedig NEM AZ!

monddazigazatmar 2012.08.14. 12:43:20

@No_Fidesz_No_Problem: Jó nagy barom vagy ám te is.
Fotelpatkány, kopaszodó, puhos idióta, név nélkul tudsz arrol ugatni, hogy a te munkádra van szükség, a sportoloéra nincs.

Balt 2012.08.14. 13:02:38

@dadddd: "TW minden szavából süt a frusztráció. Egy komolyabb szexuális élményre lenne szüksége."

Úgy érted, mint a szombathelyi maszopos nehézatlétáknak...? :))

Psyman 2012.08.14. 14:09:26

@No_Fidesz_No_Problem: Igen, például olyan országokban, mint tádizsikisztán, ott nem.
USA, Oroszország, Franciaország, Németország, Brazília. csak egy pár azok közül, ahol mégis így van.

Egyébként totál igazad van. Akkor minek támogatjuk a diákokat? Ha nem tud egyetem mellett dolgozni, ne dolgozzon, hanem menjen és termelje a GDP-t!
Ne támogassuk a nagycsaládokat se! Ha nem bírja eltartani őket, adja el az egyik lányát Hollandiába!
Ne támogassuk a nyugdíjasokat se! Ha nem tudott egy élet alatt összeszedni annyit, ami elég az utolsó 30-40 évre, dögöljön éhen!
Ne támogassuk a munkanélkülieket se! Aki elveszti a munkáját, az nyilván az ő hibája, és ha nincs megtakarítása, megérdemli, hogy éhen vesszen!

arongeri 2012.08.14. 14:09:37

Előttem már leírták: ha a posztoló szintén a világ legjobbja lenne saját műfajában - mint pl. Gyurta Dani mellúszásban -, akkor ő is olyan ismert lenne és annyi zsetont kapna, nyugodjon bele. Csak ő nem simán másik foglalkozást választott, hanem a középszerűséget. Ahogy én is és legtöbbünk.

Tóta W-vel kapcsolatban meg csak azt nem értem, hogyhogy még valaki felháborodik rajta. Évek óta ebből él, hogy polgárpukkasztó posztokat ír, amiken aztán csámcsog a nép.

imres 2012.08.14. 16:42:09

Azért a szerzőnek nem kell Tótawé-ig rohannia hasonló marhaságért.
Idióta a lelkem, ugyanúgy, mint TótawéElvtárs.

Boys don't cry 2012.08.20. 15:38:24

Szerintem kár dzsídípíre kihegyezni, de tessék: jó olimpiai eredmény, több fiatal kezd el sportolni (körülnézek és -tetszik-nem tetszik- látom). Ezek a gyerekek nem mind lesznek olimpiai bajnokok, de pont ezért kiegyensúlyozottabb életmódot folytatnak másoknál: egészségesek lesznek! Tovább élnek. Tovább dolgoznak. Több adót fizetnek.

Ha már nektek itt ez a vesszőparipátok, akkor nesze nektek a dzsídípí.

Boys don't cry 2012.08.20. 15:47:01

Valamint -ez sem a központi téma nálam, de itt az- íme:
8-10 órát dolgozok. Nem fizetnek túl, de amit kapok, abból elvállalom azt a 10 millióból egy egység pénzt, az olimpiára elköltött lóvét. Cserébe a gyerekeim ki tudja miért- nem Tótawé segélyezős ötletének bűvöletében nőnek fel, hanem a sport egészséges űzésében. Legyen ez egy szebb szelet a költségvetésből, mert nekem ők így fontosak, egészségesen -úgy inkább lesz munkájuk is.

Boys don't cry 2012.08.20. 15:48:41

Úgy érzem, mintha EZ lenne maga a Tótawé cikk, de akkor miért adtad ezt a címet neki?

Boys don't cry 2012.08.20. 15:59:23

És bocs a hangnemért: de ezt az attention whore miért tetszik ennyire? ez a bejegyzés a legjobb bizonyítéka, hogy figyelemhiányos vagy, mint a fürdőszobás fényképező csajszik.

tininindzsa 2013.12.30. 00:56:20

@Gáborom: köszi a hozzászólását!
süti beállítások módosítása