Háromszor aszfaltozni jó

Címkék: buda aszfalt nonszensz

2012.08.16. 21:31

Van egy olyan mondás miszerint az embernek soha semmi nem jó. No, erről a rövid kis írásról lehet, hogy sokan ezt gondolják majd. Pedig pusztán azt szeretném bemutatni, hogy micsoda pazarlás folyik ebben az országban.
Az utca ahol lakom a 12. kerületben található, körübelül 70 méter hosszú, egy meredek zsákutca, átmenő forgalom tehát nincs rajta. Az elmúlt három hétben sokat dolgoztak erre a melósok, lássuk mit és hogy!

Először kátyúztak. Különösebben rossz nem volt az aszfalt, de régi volt és sok helyen repedezett. Pár helyen körbevágtak kisebb részeket és rendesen leaszfaltozták. Körübelül 20 négyzetmétert összesen. Mindez megvolt 2-3 nap alatt, eddig a történet teljesen jó, örüljön neki a budai polgár.

A második munkafázis pár nappal később kezdődött, láttam, hogy 5-6 raklapnyi szegélykövet tettek az utca szélére. Az utca bal oldalán kocsik állnak egészen a kerítésig, jobb oldalt van egy lépcső, járdaszegély nem is volt eddig, az aszfalt széle repedezetten a földre nyúlt. Szóval ide csináltak egy szegélyt, szépen véigpakolták a munkások, az autóbeállóknál rendesen laposakat, szép munka. Itt már egy kicsit furcsa volt, hogy kellett a szegélynek a hely, ezért sok helyen feltörték az aszfaltot, amit most javítottak meg pár napja. A kövek lerakása után ismét leaszfaltozták az utat végig a szegély mellett. Sok helyen kétszer csinálták meg alig egy hét alatt ugyanazt.
aszfalt2.jpg
Ez az aktuális állapot. Ott ahol fel van törve az aszfalt két héten belül már harmadszor törték fel..

Mindez még mondjuk oké. Pár napja amikor elmentem otthonról azonban ismét munkásokat láttam. Na mondom, mi lehet, talán megcsinálják a lenti részen főleg elég rossz állapotban lévő lépcsőt is? Hát nem! Mint egy ott parkoló autón lévő szórólapból megtudhattam vízvezeték felújítást végeznek az utcában. Mivel jár ez? Igen! Harmadszor is feltörték a két hét alatt már kétszer leaszfaltozott részeket! És ássák a gödröt a vízvezetékhez. Értitek már? Egy normális országban ahol adott egy utca, ahol be van ütemezve kátyúzás, vízvezeték felújítás és szegélyezés először megcsinálják a vízvezetéket, majd a szegélyeket és a végén aszfaltoznak. De mi fordítva csináljuk, így háromszor leaszfaltozhatjuk ugyanazt! Ki lesz fizetve úgyis. Mennyivel került vajon ez így többe? Miért nem lehet ezt normálisan megszervezni? Magyarázza meg nekem ezt valaki, köszönöm.

Olimpia és a hipster Tótaw

Címkék: tótaw olimpia hipster

2012.08.13. 17:32

Már régóta érlelődik bennem sok nagyszerű gondolat az olimpiáról, a facebookról, a gazdaságról, az emberekről és úgy sokmindenről. Végül Tótaw legújabb bejegyzése megadta a lökést, hogy ezeket le is írjam. 

Aki kicsit is ismeri Tótaw munkásságát sejthette, hogy mit fog tőle olvasni. Így voltam ezzel én is, főleg, hogy az index London 2012 fórumán belinkelte valaki azzal a kommenttel, hogy "csak erős idegzetűeknek". Nos, nálam nem verte ki a biztosítékot, egyszerűen csak szomorú, hogy ezt a témát ennyire elnagyolta. Az írásban benne van minden ami manapság sikeressé tehet egy írást, értsd ezalatt pusztán azt, hogy sokan kattintanak rá: van benne facebook, vicces a cím, van benne segély vs. élsport támogatás, van benne egy kis nemzet rugdosás. Tuti recept. Mégis, az egész gyenge, polgárpukkasztásnak is gyenge, legalábbis nálam. Menjünk bele egy kicsit jobban a részletekbe, amiket Tótaw csak a felszínen kapargál.

Mindenkinek tele volt az elmúlt két hétben olimpiáról szóló hírekkel a facebook fala. Ez bevallom engem is idegesített. Menetrendszerűen vártam már mindig valami eredmény után, mindig ugyanazoktól az ismeresőktől a a postokat. Csak nem értettem miért teszik? Miért kell kiírni minden eredményt, minden gratulációt? Mi ez? Állandóan egy divatos angol kifejezés jutott az eszembe "attention whore". Egy szemléletes példával attention whore például az, aki alig fehérneműben pucsít a tükör előtt majd, lefotózza és postoli a facebookra, majd aáírja, hogy "mintha meghiztam volna". Majd várja a kommenteket és a lájkokat, hogy nem is, szép vagy Juci! Vagy kiírja, hogy de rossz napja volt. Majd a kommentekben, hogy nem akar róla beszélni. A notórikus posztolók, akik gyújtik a lájkokat, a kommenteket, ettől érzik magukat jobban, talán érzik, hogy élnek, hogy valakik, hogy legalább a siker oldalvizén farolhatnak. Attention whore-ok. Na, ugyanezt éreztem én is az olimpia alatt. Mindig ugyanaz az 5-10 ember posztolt az olimpia eseményeiről. Miért? Nem tudom! "Gratulálok Risztov Évának!!! Csodálatos volt!!!" Igen, az volt. de miért kell ezt kiposztolni? Kell a lájk? A komment? A közös örömködés? Kinek lesz ettől jobb? Nem értem. Szóval engem is zavar a sok olimpiás Facebook komment, ahogy láthatóan Tótaw-t is, de engem azért mert nem értem minek kell ezeket megosztani és utálom már az ilyen ismerősöket, Tótaw-t meg azért mert utálja az egész olimpiát, hiszen mindig menő a menő dolgokat utálni. Mi ez, ha nem a hipsterség csúcsa? Az meg harminc felett elég ciki.
olimpia_hipster_totaw.jpg

Lépjünk is akkor tovább, kinek lesz jobb az olimpiával? Ha sikeresek vagyunk mi történik? Ha sikertelenek vagyunk, mi történik? Avagy, mit adott nekünk az olimpia? Ami biztos, általános jobb közérzetet. De ennek haszna nagyon nehezen mérhető. Mert a kenyér nem lett olcsóbb, a számlák és a hiteltörlesztő megjöttek a hónap elején ugyanúgy. Több sör fogyna a kocsmában, ezáltal nagyobb adóbevétel, több munkahely? Nem hiszem. Jobban dolgoznánk jobb közérzettel? Nem hiszem, sőt a munkahelyen való rádió hallgatás, tv és stream nézés a GDP-t nem igazán növelte. Jobb lett nekünk bármivel is? Tótaw gondolom valami ilyesmire szeretett volna célozni, hogy az olimpia igazából nem számít, attól senkinek nem lesz jobb. Robotot küldeni a marsra, az számít. És lehet ebben igaza van. Azonban pár dologban biztos nincs. Hogy ő az adóbevallásán bejelölné a checkboxot "élsportra nem adok". Na de ha nincs élsport, akkor tömegsport se nagyon lesz. Az meg azért nem olyan jó. Ha csak 500 gyerek megy el sportolni, vívni, tornázni, kézilabdázni mert látta az aranyakat, már megérte. Hiszen akkor nem katizni meg bacardizni megy patkánysérós hajjal seggig letolt gatyával 45 kilósan hipster napszemüvegben. A sportra mindenképp költeni kell.

Ugyanakkor meg abba kellene hagyni a az élsportolók misztikus szintre emelését, a sajnálatot, hogy ők napi 8-10 órákat edzenek. Miért én mit csinálok? Napi 8-10 órákat dolgozok. Ugyanúgy nehezen élek meg ahogy pár élsportoló. De esélyem sincs arra, hogy 4 évente mondjuk összelapátoljak 1-2 aranyat, tízmilliókért. Esetleg egy évben kapok bónuszt a cégtől, amiből megvehetem a legolcsóbb fényképezőt a Satrurnban. Beszél rólam, valaki? Sajnál valaki? Nem. Én nem a napi 8-10 óra edzést hanem a napi 8-10 óra munkát választottam. Ne sajnáljuk, de ne is emeljük már a magasba az élsportolókat. Az élsport is pont ugyanolyan mint az üzleti világ: valakinek nagyon bejön anyagilag, igen kis részének, valaki meg egész életében marad egy szerény középosztályban. A sportban valaki olimpiai és világbajnok lesz, szponzorokkal, juttatásokkal, elismerésekkel, valakiből meg senki nem lesz és huszonegy évesen kénytelen polgári foglalkozás után nézni. Az üzleti életben meg valaki cégvezető, manager, tulajdonos, részvényes lesz, valaki meg egész életében áll a pénztárgépszalag mellett. Ilyen a világ, az élsport meg az üzleti világ célja egy és ugyanaz: a pénz. De az élsportnak legalább van egy olyan mellékhaszna, mint az, hogy sokan sportolnak és egészségesebbek lesznek. A Coca-coláról ez már nehezebben mondható el.

Tótaw azt írja az élsport helyett segélyre adná a pénzt. Hát én meg pont arra nem, egy fityinget se. De például bejelölném, hogy a Fradira korlátlanul költhessen az állam, de a Videotonra meg a Debrecenre egy fityinget se. Na most akkor mi van? Mi legyen? Mindenki ikszelgessen ízlése szerint? Nehéz kérdések ezek. Pusztán csak azt nem értem egy jól fizetett, elismert újságíró minek ír le ilyen közhelyes hülyeségeket, hogy ő mire adná az adóját? Kit érdekel? Egyébként lehetne lélegeztető gépekre is költeni az élsportra költött pénzt! Csodálom, hogy Tótaw kihagyta ezt a ziccert.

Az, hogy őt zavarja az olimpia körüli buzgólkodás megértem. Az, hogy minderről egy ilyen gyenge cikket tudott csak írni, már nem. A legszomorúbb mégis az ilyen cikkek alatt megjelenő hihetetlen kommentáradat, az ultraliberális buzi jelzőtől az igazság végső tudójáig! Az észosztás, a lájkolás és diszlájkolás. Miközben minden egyes komment csak egy újabb adat az adatbázisban, egy egységgel növeli azt, és ezt lehet mutatni a hirdetők felé, akik ezért fizetnek. Én is okosan elhelyeztem a blogra google hirdetéseket! Kattintsatok hát! Kommenteljetek, megosszatok! Teljesen mindegy, hogy mit és miért, felőlem aztán szidhattok kétszázhetvenhét kommentben, csak tegyétek, hiszen az újságírásnak is ugyanaz a célja mint az élsportnak meg az üzletnek: a pénz. Köszönöm.

süti beállítások módosítása